Az
Egri Főegyházmegye
televíziója

Stúdióbeszélgetések

„boldog az a nép, amely tud ünnepelni” - Palánki Ferenc

Beszélgetés Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel Húsvét ünnepéről

Technológia és evangelizáció

Hogyan lehet a technikai újításokat az egyház és az evangelizáció szolgálatába állítani? Elek László jezsuita szerzetessel beszélgettünk.

Az eutanáziáról

Február 11-e Szűz Mária lourdes-i jelenésének napja, Szent II. János Pál pápa rendelése nyomán a Betegek Világnapja. Ehhez kapcsolódva beszélgetünk az eutanáziáról, az emberi élet utolsó napjairól dr. Czapkó Mihály érseki titkárral, teológiai tanárral.

Az ikonfestés művészete

Vajda Mihály ikonfestővel, állandó diakonussal beszélgetünk a görög keleti szakrális festészet történetéről, ikonrombolás koráról, a festés módjairól, dogmatikai alapokról, jelképekről és az ikonosztázionról is. A jelenleg készülő egri kápona falképeit is megmutatjuk Önöknek.

Tégy engem békéd eszközévé

Zenés színpadi előadással készülnek a Karácsonyra az Eucharist zenekar tagjai, Gável András és Gável Gellért.

A Szentírás a jászolhoz vezet - Kálmán Peregrin OFM

Stúdiónk vendége volt Kármán Peregrin OFM, akivel az adventi készülődés mellett a Mária-tiszteletről és a boldoggá avatási eljárások mikéntjéről is beszélgettünk. Szó van róla.

Segítőnek lenni Isten nagy terveiben - Ternyák Csaba 70 éves

Ternyák Csaba egri érsek 2023. december 4-én betöltötte 70. életévét. Hitről, hivatásról, római éveiről és az Egri Főegyházmegye élén eddig eltöltött éveiről kérdeztük. Szó van róla.

Árpád-házi Szent Erzsébet színdarab a Líceumban

Árpádházi Szent Erzsébet életpéldáját állítja színpadra az egri szalézi oratórium december 8-án 18 órától a Líceum dísztermében, ahol a jótékonysági est második felében a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozón részt vett animátorok is megosztják élményeiket. A belépés ingyenes. A témával kapcsolatban Horuczi Liza és Balázs Ábel volt a vendégünk.

Borban a Gondviselés - Lőrincz György

“A Gondviselő Istennel együtt dolgozom”- vallja Lőrincz György borász, a St. Andrea Szőlőbirtok vezetője. Hitéről, megtéréséről, jó borokról és azok titkáról és elnevezéséről, családról és a “jónak gyakorlásáról” lesz szó. Kiderül, hogy az Agapé nevű boruk bekerült a világ 48 legjobb bora közé. Szerinte négy dolog kell mindenképp a hivatásához: józ

Veszteségkezelés - Mi a gyász?

“Hiányával mérjük az embert, sajnos utólag...” Mi is az a gyász? Hogyan gyászolnak a gyerekek? Miért beszél a köznyelv gyászévről és hogyan segíthetünk egy gyászolónak? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Molnár Erzsébettel a Lelki Elsősegély Telefon Szolgálat szakmai vezetőjével, aki 15 évig volt az Erzsébet Hospice munkatársa és
1917
embernek tetszik