Az
Egri Főegyházmegye
televíziója

Hírek - Események

A családok jövője - filmbemutató Budapesten

A családok jövője című dokumentumfilm zártkörű bemutatóján a hat fejezetes alkotás két részét tekintették meg a meghívottak, majd kerekasztal-beszélgetésen kérdezték az alkotót, Fejérdy Zsófiát.

Megáldották a szőlőt az egyetem birtokán

Hagyományosan Isten áldását kérték a szőlő termésre, a szőlővel és borral foglalatoskodókra.

Polgármesterekkel találkozott az egri érsek

A hagyományokhoz hűen Ternyák Csaba egri érsek idén is találkozóra hívta azon települések polgármestereit, ahol az Egri Főegyházmegye fenntartásában oktatási-nevelési intézmény működik.

Szent István király irányt mutat!

Az ő személye minden korban eszménykép és ideál maradt a magyarság számára. A tőle örökölt lelki iránytű Jézus Krisztusra és a keresztény Európára mutat – mondta auguszus 20-án Ternyák Csaba, az egri bazilikában bemutatott ünnepi szentmisén.

Új szintre lép a Karitasz iskolakezdési programja

Adománygyűjtést indít és kibővíti 16 évvel ezelőtt indított „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű kampányát a Katolikus Karitász.

Legyetek szerethetőek!

Rövid interjúnk Kerényi Lajos atyával, a 2026. július 16 és 19-e között rendezett Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton.

Megújult templomok: Bánhorvátiban és Tállyán vendégeskedett az egri érsek

Ternyák Csaba július 5-én áldotta meg a felújított épületeket, ünnepi szentmise részeként.

Megújult a kápolna Sirok-Kőkútpusztán

Ternyák Csaba érsek áldotta meg július 4-én, ünnepi szentmise részeként.

„Életünkkel is tanúskodnunk kell hitünk igazságairól”

Június 27-én, szombaton 37 levelezős hallgató vehette át diplomáját az Egri Érseki Papnevelő Intézet kápolnájában.

Papi találkozó a megújult bélapátfalvi apátsági templomban

Szentmisével zárult az Egri Főegyházmegye papságának nyári lelkigyakorlata. A lelkigyakorlat vezetője, az ünnepi szentmise szónoka Csépányi Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye lelkipásztora volt.