Hírek - Események
Szent Lőrinc vértanú tiszteletére 1816-ban szentelték fel Besenyőtelken a római katolikus templomot. A 200 éves jubileum alkalmából június 12-én mutatott be ünnepi szentmisét a településen Dr. Ternyák Csaba egri érsek.
Az épületet Dr. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg, amely nemcsak a lelkipásztor lakhelyéül szolgál, hanem egyházközségi rendezvényeknek, lelkigyakorlatoknak is helyet ad majd.
1923. óta töretlen hagyománya van Mezőkövesden a Jézus Szíve búcsúnak, mely rövid idő alatt országos hírnévre tett szert. Idén Dr. Ternyák Csaba egri érsek mutatta be az ünnepi szentmisét.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyári ülésének vendége volt Paul Karam, a Caritas Lebanon igazgatója, aki tájékoztatást adott a Libanonban élő menekültek helyzetéről, és az ottani karitász munkájáról. A Magyar Katolikus Karitász 10 millió Ft-ot adományozott a libanoni segélyszervezetnek.
Rendhagyó, értékteremtő, hasznos, informatív programokkal zajlott a diákmajális a miskolci Fráterben.
Úrnapja, az egri bazilikában.
Az Év Múzeuma 2015-díjat kapott a gyöngyösi Szent Bertalan-templom Kincstára. A díj történetében először nyert egyházi fenntartású intézmény.
A kormány 120 millió, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pedig 85 millió forinttal támogatja a Közel-Keleten menekültként élő gyermekek oktatását – hangzott el a május 23-án, Budapesten megtartott sajtótájékoztatón.
A Magyar Katolikus Karitász megalapításának 85-ik, újjászervezésének 25-ik évfordulója alkalmából ünnepi találkozót rendezett az Egri Főegyházmegyei Karitász május 21-én az egri bazilikában.
Krakkó főterén, a Mária-templom homlokzatán már pörög a visszaszámláló, amely jelzi, hogy július 26–án kezdetét veszi az Ifjúsági Világtalálkozó. A szervezők mintegy 2,5 millió résztvevőt várnak Lengyelországba, köztük természetesen több ezer magyar fiatalt is.