Hírek - Események
Ünnepélyes keretek között adták át a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Piarista Középiskolai Kollégium felújított épületét. Az időjárási viszonyok miatt a Nagyboldogasszony templomban tartották az ünnepséget.
20 ezer palántát osztott ki a Katolikus Karitász május 9-én, kedden Pétervásárán. A Zöldellő kertek program célja, hogy a szegény embereknek felmutassák az öngondoskodás lehetőségét.
A Terézmisszió országos találkozóját tartották május 6-án, szombaton a Tokaj melletti Tarcalon. Az egész napos ünnepségben érseki szentmise, előadás, imádság is szerepelt, valamint zarándoklat a település felett magasodó Áldó Krisztus szoborhoz.
Hernádkakon, a Mátyás Király Katolikus Általános Iskolában tartották az Egri Főegyházmegye Cigánypasztorációs Pedagógiai Műhelyének első találkozóját.
Sajtótájékoztatón értékelték Ferenc pápa apostoli látogatásának eseményeit az állami szervek és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselői.
Készen állunk a rendezvénysorozatra - hangzott el Ferenc pápa magyarországi látogatásának előkészületeiről tartott budapesti sajtótájékoztatón.
A hálaadó szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, április 22-én.
Idén 31 településen összesen 1500 családot, több, mint 6 millió forint értékű vetőmag adománnyal támogatott a Katolikus Karitász.
Húsvét üzenete évről évre ugyanaz, de másként érint bennünket. - fogalmazott Ternyák Csaba egri érsek húsvétvasárnapi ünnepi szentbeszédében. A főpásztor hangsúlyozta: az evangélium nem változik, nem kell újrafogalmazni, hiszen a feltámadás nem ideológia, nem teória, nem mese, hanem igaz történet.
A templom sötétjében, a húsvéti gyertya és a tűz megszentelésével vette kezdetét a nagyszombat esti húsvéti liturgia az egri bazilikában. A tüzet ezután szétosztották, így szimbolizálva, hogy Krisztus világossága szétterjedt az emberek között.