Az
Egri Főegyházmegye
televíziója

Hírek - Események

Imádság a tiszta szerelemért

Októberben a Kárpát-medencében közel húsz helyszínen tartanak imaestet a tisztaságért. 2009-ben Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense hirdette meg az imaestet, melyhez azóta is folyamatosan kapcsolódnak hazánk és határon túli nagyobb települések fiataljai.

„Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért”

A nemzetközi imaalkalmon több száz gyermek imádkozott az egri székesegyházban, 2018. október 18-án.

Főpásztori szentmise Tiszaújvárosban

Főpásztori szentmisére és lektoravatásra gyűltek össze a tiszaújvárosi Magyarok Nagyasszonya egyházközség hívei október 14-én. Ternyák Csaba a szertartás kezdetén megáldotta a 25 éves templomot, amelyet a közelmúltban kívül-belül felújítottak.

Sacrum - kortárs festők munkái Egerben

Október 13-án rendezték a XVII. Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozatot, melynek kiemelt vidéki helyszíne Eger volt. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás kortárs szakrális alkotásokból az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban, Sacrum elnevezéssel.

Flashmobbal ünnepelt a Szent Imre iskola

Október 12-én az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, a Future Green Generation elnevezésű projekt részeseként egy zenés flashmobot mutatott be a Dobó téren, amely a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

Lelkipásztorok értekezlete

Hagyományosan évente kétszer tartanak értekezletet az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények igazgatói és lelkipásztorai számára. Október 10-én arról gondolkodtak közösen a résztvevők, hogy hogyan tudják megvalósítani a családban, az iskolában és az egyházban a Jézusi közösséget.

30 éves az egri Engesztelő imacsoport

Idén harminc éve, hogy - az azóta már elhunyt - Dr. Antalóczi Lajos pápai prelátus, megalapította Egerben az Engesztelő imacsoportot. Ebből az alkalomból mutatott be hálaadó szentmisét a közösség tagja előtt Ternyák Csaba érsek, az egri Kisboldogasszony templomban, október 5-én.

Fogadalomtétel a Krisztus Király Szolgálóleányai Közösségben

A főpásztor, a generális anya, rendtársaik és számos hívő jelenlétében kérte felvételét a közösségbe Soltész Margit, Gyöngy Olga megújította fogadalmát, Lónyai Margit Klarissza első fogadalmat, Fazekas Mónika és Tóth Margit pedig örökfogadalmat tett október 7-én Andornaktályán.

A 90 éves Katona István püspököt köszöntötték

Püspökök, papok, korábbi munkatársak, családtagok és barátok jöttek össze az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban, hogy Istennek hálát adva felköszöntsék a kilencvenedik születésnapját ünneplő Katona István nyugalmazott egri segédpüspököt.

Ministránsok találkoztak az egri bazilikában

Ministránsoknak szerveztek egyházmegyei találkozót október 6-án az egri bazilikában. Az egész napos program vendége dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke volt.
1917
embernek tetszik