Az
Egri Főegyházmegye
televíziója

Hírek - Események

Katolikus iskolák igazgatóinak értekezlete

Az idei tanév mottója: „Minden a családban kezdődik.”

„A végtelen felé” Xantus Géza képei Egerben

Xantus Géza festőművész „A végtelen felé” című kiállításának ünnepélyes megnyitóját tartották az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban október másodikán.

Településszépítő nap az Andrássyban

Településszépítő napot tartottak az Egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium pedagógusai és diákjai.

Búcsúünnep az egri székesegyházban

Szeptember 30-án tartották az egri bazilika Szent Mihály búcsúját. Az ünnepi szentmise főcelebrása Stefán Secka szepesváraljai püspök volt.

Karitász önkéntes találkozó Egerben

Karitász önkéntesek egyházmegyei találkozóját rendezték meg az egri székesegyházban szeptember 29-én, 60 egyházközségi csoport, több mint 600 segítőjének részvételével. A programon előadások, tanúságtételek hangzottak el, az ünnepi misét Ternyák Csaba érsek mutatta be.

Új utak a cigánypasztorációban

Szeptember 27-29. között rendezik meg a XVI. Cigánypasztorációs Konferenciát Egerben. A felzárkóztató programokon, szociális segítségnyújtáson túl az egyház a szentségeket, különösképpen az Eucharisztiát szeretné az emberek életének középpontjába helyezni.

Sikeres véradás

Harmadik alkalommal szervezett véradást a Szent István Rádió és Televízió. Szeptember 17-én 14 és 18 óra között várták a donorokat az Egri Érseki Palotába.

Fájdalmas Anya búcsú Egerben

Szeptember 16-án tartották a nagy múltú Fájdalmas Anya búcsút az egri Servita templom udvarán. Az ünnepi misét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatta be.

A Szentségimádás Iskolája, Egerben

A szeptember 13-án indult programsorozat az Eucharisztia misztériumának jobb megismerését szolgálja, felkészülést adva ezzel a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Veni Sancte az Egri Érseki Papnevelő Intézetben

Az Érseki Papnevelő Intézet és a Redemptoris Mater Szeminárium növendékei együtt, idén összesen negyvenen tanulnak az épület falai között.